|
|
|
|
Végre jól sáfárkodtunk a helyzetekkel, amit kellett azt belőttük, túlságosan nem fárasztottuk magunkat. Remélem így sikerült megspórolni energiát a mai mérkőzésre. Az első sor hozta a szokásosat, a második pedig végre felnőtt hozzájuk. Mondtam, hogy ha Roy formába lendül akkor nem lesz gond. Staff betörései pedig zseniálisak. Igazából nem akadt gyenge teljesítmény a csapatban. Egy kicsit pussy-k voltunk (nyolc ütközés mindössze), de Kaleta és Neil nélkül ezek a div rangadók nem ugyanolyanok. Plusz a PP gyenge. Az alap ötös kialakít helyzeteket, de a második kapura veszélytelen. Ebben javulni kellene.
Hiába védett megint zseniálisan Enroth, azért volt dolga (még, ha a nagy védéseket nem is kellett bemutatnia), így ma nálam Miller a nyerő. Mikor szedje össze magát, ha nem a feltámadó félben lévő címvédő ellen.
|
| |
|
|
Válasz xetniesx hozzászólására (#7167) |
|
|
|
|
|
|
|
Jhonas egy állat. idén 4/4.győzelem. Roy is végre belelendült újabb 3 pont. a 4. sor is tetszik ebben az összeállításban, Tropp tényleg érett az NHL-re. Nagyon kellett ma a 2 pont ,mert a bocsokhoz megyünk ma, az sokkal nehezebb lesz. Jó lenne megtörni a jó szériájukat. tavaly 4-2 nyertük a hatos szériát.
Kíváncsi vagyok hogy ma ki véd. A forma miatt Jhonast raknám be, Pihentség miatt viszont Millert. jó lenne összeszedni Ryant is,hogy úgy védjen ahogy igazából tud.
|
| |
|
|
Válasz xetniesx hozzászólására (#7166) |
|
------------ :) |
|
|
|
|
|
Helyes hogy Jhonas véd. Nem tudom mivan Millerrel, lehet valami magánéleti válsága van? az első meccseken jól védett.
|
| |
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7165) |
|
------------ :) |
|
|
|
|
|
Enroth kezd ma, Miller holnap véd. Jhonas barátunk kellemetlenné teheti Ryan mindennapjait.
|
| |
|
|
|
|
Gratula Tropp-nak 1. góljához, de még nagyobb gratuláció és maxi respect Jeanneretnek és Hawerchuknak! Azért az durva, hogy Rick annya 91 éves.
|
| |
|
|
|
|
Ja amúgy Goose már mekkora passzt adott Pommernek.
|
| |
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7162) |
|
------------ :) |
|
|
|
|
|
Ilyen botrányos védekezéssel és gyenge kapusteljesítménnyel ritkán lehet mérkőzést nyerni. Nekünk mégis sikerült. Miller nagyon elvesztette a fonalat. A gólokat nem írnám az ő számlájára, de ma hiányoztak a bravúrok. És nagyon bizonytalan is volt. A Myers-Sekera duó botrány volt. Védekezésben rengeteget hibáztak. Myers talán leggyengébb NHL mérkőzése volt. Lassú és körülményes. Reméljük csak kisiklás volt. Regehr is gyenge volt, talán az Ehrhoff-Grags duó volt a legstabilabb. Nem tudom Vanek és Pommer milyen teljesítményfokozót szedett a nyáron, de úgy látszik Roy-t is rá szoktatták. Végre formában van Derek. Staff és Leino viszont gyengécske volt. Gerbe és Goose megint zseniálisat alkotott. Tropp pedig simán NHL ready. Én lehet fent is tartanám, amíg Hecht/Ennis duó vissza nem jön.
Nehéz szülés volt, kellett egy kis lökés a bíróktól, de a lényeg, hogy megvan mindkét pont. Ezt a közepes divet idén könnyen meg lehet nyerni.
|
| |
|
|
Válasz xetniesx hozzászólására (#7161) |
|
|
|
|
|
|
|
Megvan. 2pont ez a lényeg. Mentünk az eredmény után végig. Az emberelőny kihasználás végre ment.bár tuduk gyakorolni 4/12. Roy 2+1 mindhárom pontját PP-ben szerezte, és -2ben végzett. Tropp megszerezte 1.NHL gólját. nem nagyon ment Millernek most sem. Hátul stabilabbnak kell lennünk.Myers és Sekera sem tetszett. Alig blokkoltunk. A Jets 10.el többet.ütközhetnénk többet.
|
| |
|
|
|
|
igazi profik vagytok. egyszer kell vezetni egy meccsen, a lefújásnál.
|
| |
|
|
|
|
Ma Miller kezd!
Tropp ugye marad. Hecht és Ennis nem koriztak ma az edzésen. Kaleta pedig Weberrel dolgozott ma egy + védő párost alkottak az edzésen.
|
| |
|
|
|
|
Gerbe hihetetlen, eszméletlen a csávó nagyon nagyot küzdött ott a 2. gól előtt. Leino eddigi legjobb meccse volt! Végre.
Vanek fuckolásait már én is sokszor figyeltem. Tropp is jó volt, de a legjobban abból a sorból Ellis tetszett. Rengeteget kapar és küzd.
|
| |
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7156) |
|
|
|
|
|
|
|
Ezzel a jobban megérdemeltük mondattal vitatkoznék...1-0nál ha nincs a három kapuvasunk meg a csomó kihagyott helyzetünk 3-4 góllal is meglóghattunk volna...
|
| |
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7156) |
|
|
|
|
|
|
|
Fontos győzelem. Talán jobban meg is érdemeltük a második pontot, mint a Sens, mert az első harmad lagymatagabb játéka után feljavultunk és főleg a harmadik harmadban eldönthettük volna a mérkőzést. Csak a góllövés továbbra is nehezen megy. Jó hír viszont, hogy az első három sor egyaránt gólveszélyes. Leino megint jó volt. Kezd az a sor összeszokni. Nagyon tetszik, hogy Vanek nagyon akar, és minden kihagyott helyzet után fuck-kol a padon. Látszik, hogy mentalitásban is sokat fejlődött a fiatalkori önmagához képest. Ez a Gerbe-Goose-Boyes sor nagyon jó. Talán jobb, mint Kaleta-val, mert több gólveszélyt jelentenek. Gerbe megint mit megdolgozott a második gól előtt. Elképesztő, hogy ugrik neki a két fejjel magasabb embereknek is. Idén simán meglehet neki a 40 pont, de az 50 sem lehetetlen. Tropp-ék több jégidőt kaptak és meg is hálálták. Tökéletesen ölték a játékot. Tropp nagyon jó lesz. Igazi power forward aki remekül használja a testét. Jövőre helyet kell szorítani neki. Második NHL meccsén leakarta csapni Neilt. Szerintem így lehet megnyerni a Sabres szurkolók szívét.
A védelemben Myers bizonytalan volt, Grags-nek is voltak hibái. Főleg az elcserélések miatt szívtunk. Remélem ez csak a mai napra volt érvényes. Regehr továbbra is pusztít. Öröm nézni ahogy belekeni az ellenfelet a palánkba. Jhonas pedig szenzációs. Ha így folytatja hasonló "gondban" leszünk, mint a Boston Thomas-szal és Rask-kal.
|
| |
|
|
Válasz xetniesx hozzászólására (#7155) |
|
|
|
|
|
|
|
nyertünk is büntetők után 3-2-re. Roy lett meccs embere, most bulit alig hozott el,de lőtt gólt és belőtte a büntetőjét is. remélem mostmár kezd belelendülni. Jhonas védett ma is, és megint nyert. Olinak igaza van, a legjobb backup lehet a ligában. fontos 2 pont volt. jó lenne ha most egy hosszabb pontgyűjtő sorozatba kezdenénk, mert nagyon szoros a mezőny.
|
| |
|
|
Válasz hyundai26 hozzászólására (#7152) |
|
------------ :) |
|
|
|
|
|
Viszont Leino a palánk mellett még mindig pussy. Ezen kéne javítani, meg vehetne pár órát, hogy is tartsuk meg a korongot címmel.
|
| |
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7153) |
|
|
|
|
|
|
|
Nekem Leino most tetszett a szezonban a legjobban. Mindent megcsinált amit kellett. Küzdött, kapart, védekezett és nem akadtak el rajta a támadások. És, ha Staff pontosabb akkor pontot is szerzett volna. Le a kalappal előtte, hogy nem kezd beleszarni a játékba. Roy is javul folyamatosan, talán ez a sor volt ma a legjobb. Biztató. Az viszont nem, hogy tényleg nem tudunk gólt lőni, pedig volt egy rakat helyzet. Mondjuk Karlsson remekelt. Viszont mind a három sor gólveszélyes volt. És ez már haladás. Boyes is javul mérkőzésről mérkőzésre. Gerbe és Goose melletti szerepeltetése telitalálat. Űzik, hajtják egymást. Ilyen sortársak kellenek Brad mellé. Azt sajnálom, hogy a negyedik sor nem sok lehetőséget kapott, így Tropp-ról sok mindent nem lehet feljegyezni, de az a kevés tetszett. A védelemben Myers és Sekera együtt szerepeltetése jó ötlet. Lehet, hogy Tyler hibázgat, de legalább remek rushokat mutat be. Ezeket hiányoltam. Grags-nak jót tett a pihentetés, kevesebbet hibázott és pontot is szerzett (még, ha mákosan is). A Jonas Brothers svéd tagja pedig lassan a liga egyik legjobb backupja lesz. Már ligaharmadik védési hatékonyságban és kapott gólátlagban. Mellesleg 12-3-2 W-L-T mutatója az NHL-ben. Ez a nem semmi.
A mai siker csak akkor ér valamit, ha az Ottawát is elverjük. Ők is dupláznak, szóval a fáradtság nem lehet mentség.
A Rochester Foligno és Kassian vezetésével győzött. Ma csupa jó hír.
|
| |
|
|
Válasz hyundai26 hozzászólására (#7152) |
|
|
|
|
|
|
|
Nyertünk!
A játékkal viszont nem vagyok elégedett. A 2 lőtt gólunk nagyon kevés tekintve a gólszerzési lehetőségeink számát, jó tegyük hozzá Karlsson parádézott és nem egyszer volt szerencséjük. Enroth is parádésan védett. A PP játéka tetszett de hiányzott a gól szóval összeségében elégedetlen vagyok a PP-vel. PK viszont zseniális, kb mindegy kit küld be a mester mert mindenki megállja a helyét.
Leino ma nem volt szörnyü inkább csak rossz. Stafford nagyon élt a gólja is szép volt, igaz azt a ziccert belőhette volna vagy választhatta volna Leinot is.
Myerset meg fel kell pörgetni mert ma is elég sok hibával játszott.
Ma este Sens. Nyerni kell!
|
| |
|
|
|
|
Hoztuk 2-1 re a Calgary ellen a meccset. Enroth jó döntés volt. én több meccset is rábíznék.
|
| |
|
|
|
|
Jó döntés, viszont kicsit szomorú vagyok, hogy Troppot hívtuk fel. Kassianra kurva kíváncsi vagyok, de azért Tropp srácra is.
Leino meg mehet is Tropp helyet a Rochesterbe
|
| |
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7149) |
|
|
|
|
|
|
|
Enroth fog kezdeni. Ruff a hét elején úgy tervezte, hogy Jhonas kapja a pénteki mérkőzést, Miller lecserélése ellenére sem akar lemondani a tervről. Egyet értek vele, pihenjen csak Ryan, majd véd szombaton a div rangadón.
|
| |
|
|
|
|
Gyenge, de a fizetése miatt nem sok mindent lehet vele csinálni. Játszatni kell, hátha elkapja a fonalat.
Közben kiderült, hogy Tropp-ot hívtuk fel. Megérdemli, remek pre-season-t futott és a Rochesterben is ő az egyik legjobb. Amúgy is kell egy erőcsatár.
|
| |
|
|
Válasz hyundai26 hozzászólására (#7147) |
|
|
|
|
|
|
|
| Szánalmas. |
|
és újból ez a véleményem.....Leino meg egy nagy büdös nulla, nagyon gyorsan zavarjuk el ezt a csávót mert nagyon gyenge.
|
| |
|
|
Válasz hyundai26 hozzászólására (#7138) |
|
|
|
|
|
|
|
Jól elszúrtuk a mérkőzést. Az első 10 perc totál csőd volt mindenki részéről. Milleren már az első védésnél lehetett látni, hogy mennyire bizonytalan. Weber kb. hibát hibára halmozott. Ehrhoff-fal egyetemben. Támadásban semmik voltunk. A kapuscsere nagyon kellett. Nem tudom, hogy a Flyers állt le ennyire, vagy mi javultunk fokozatosan, de még a döntetlenre is volt esélyünk. Igaz nagyon mákos gólokat szereztünk. A nagy helyzeteket meg kihagytuk. Az új sorok hatása nem derült ki, mert gyorsan visszaállt az eredeti rendszer. Gólszerzés terén továbbra is egysorosak vagyunk. Legalább Roy kezd formába lendülni, már csak a pontok hiányoznak. A bottom6-szel ma elégedetlen voltam, többet szoktak hozzátenni a játékhoz. És, hogy szegény embert az ág is húzza Kaleta kapott négy mérkőzés eltiltást. Jöhet Kassian vagy Foligno. Elől az első sor, Roy és Gerbe volt jó, hátul Regehr, Sekera és (az első harmad után) Myers.
A PP továbbra is impotens, de legalább a változtatások után vannak helyzetek. A PK viszont hibátlan.
|
| |
|
|
|
|
Nem semmi bekk pár lesz az. Remélem finn barátunk is megtalálja magát Vanek és Pommer mellett mert ez eddig nagyon nudli
|
| |
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7143) |
|
|
|
|
|
|
|
végre egy jó hír, Weber remélem kemény lesz. Ideje lenne visszatalálni a győzelmi ösvényre.
|
| |
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7143) |
|
------------ :) |
|
|
|
|
|
Na végre: Mike Weber will make his season debut tonight against the Philadelphia Flyers while Marc-Andre Gragnani will sit.
Szezon előtt nagyon kardoskodtam Grags mellett, de az idei Marc nem azonos a PO-ban látott Marc-cal. Weber Regehr-rel lesz egy párban. Ez a duó büntetni fog. Myers megkapja Sekera-t, míg Ehrhoff és Leo megint együtt lesz.
|
| |
|
|
|
|
ideje lenne mert eddig egy nagy 0.
|
| |
|
|
Válasz hyundai26 hozzászólására (#7141) |
|
------------ :) |
|
|
|
|
|
Talán felpörgetik Leinot.
|
| |
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7140) |
|
|
|
|
|
|
|
Amennyire szarul megy Leino-nak annyira nagy lehetőséget kap. A mai edzésen Vanek és Pommer mellett volt, így valószínűleg első soros lesz. Adam pedig Roy és Staff mellett kap lehetőséget, mint LW. Érdekes próbálkozás, de még jól is elsülhet.
|
| |
|
|
|
|
A támadójátékunk eléggé siralmas volt. Főleg az első két harmadban, utána történt egy kis javulás. Pontatlan passzok, dadogó korong. Ismét bebizonyosodott, hogy egy soros csapat vagyunk, már ami a góllövést illeti. Vanek és Pommer megtette a magáét és ennyi. Egyetlen biztató dolog, hogy Roy jól mozgott, talán ha ő beindul akkor Staff-fal felnőhetnek az első sorhoz. Leino viszont über szar, még tíz percet sem kapott. Igaz annyit sem érdemel. Ha már jegelünk egy két millás hátvédet a far,mban akkor küldhetünk oda egy négy millás csatárt is. Úgyis a Rochesternek is kell az erősítés. Ellis-től sokat tanulhatna. Csupaszív játékával Boyes-t is felhozta, aki egyre jobb (milyen assistot adott a második gól előtt...). Gerbe eléggé elcseszte a mérkőzés végét, bár potya két pont lett volna, mert a Florida jobban megérdemelte a sikert. A védelembe is be-be csúsznak hibák. Főleg Grags-tól és Ehrhoff-tól. Előbbi helyett jöhetne már Weber.
Csalódás amit művelünk. Főleg a várakozásokhoz és a szezonkezdethez képest. Azt hittem lesz 3 góllövő sorunk, ehelyett lett egy. Ha egyesek nem javulnak fel rohamosan akkor a PO is nehezen lesz meg.
|
| |
|
|
Válasz hyundai26 hozzászólására (#7138) |
|
|
|
|
|
|
|
Szánalmas.
|
| |
|
|
|
|
Gondolkodom.
|
| |
|
|
Válasz Centurio hozzászólására (#7136) |
|
|
|
|
|
Válasz Oli18 hozzászólására (#7135) |
|
------------ WIN OR LOSE, WE LOVE OUR SENS! |
|
|
|
|
|
Megint saját magunknak tettük nehézzé. 2-0 után sem szabad olyan játékot játszani, mint tettük a második negyedben. Hagytuk az ellenfelet játszani. Meg is lett belőle a baj. 43 kapott lövés sok egy mérkőzésen, mégha sok ziccer nem is volt közte. De megnyugtató, hogy Enroth bármikor kész beugrani. Nekem a védelmünk nem tetszik. Grags-ból elég volt. Nem tesz annyit hozzá a támadásokhoz, hogy kompenzálja védekezésbeli hibáit. Jöjjön Weber. Kellene nagyon egy stay-at-home hátvéd, hasonló mint Regehr. Ehrhoff mellé is kell egy biztosíték, mint Myers mellé. Nem gondoltam, hogy Vanek és Pommer ilyen jó lesz idén. Az a baj, hogy kevesen tudnak melléjük felnőni. Adam-nek legalább vannak helyzetei. Újonc, nem várható el tőle, hogy ő döntse el a mérkőzéseket. Staff ugyan nem szerez gólt/pontot, de még így is a legjobb játékos a sorában (egyedül képes ziccer kialakítani). Egyébként vicces, hogy Ellis százszor hasznosabb, mint Leino. Boyes PP szereplése egyelőre telitalálatnak tűnik. Lehet ki kellene próbálni Vanekék mellett, de én egyelőre nem tenném ki Adam-et az első sorból. Lehet letargiába esne tőle. Amíg nem húzza vissza a társait addig nálam maradhat.
|
| |
|
|
Válasz hyundai26 hozzászólására (#7133) |
|
|
|
|
|
|
|
------------ WIN OR LOSE, WE LOVE OUR SENS! |
|
|
|
|
|
Tegnap este sikerült megnézni a jackets elleni meccset csak már nem volt erőm reagálni.
Megint csak annak köszönhetjük a győzelmet, hogy az első sor jól játszott. Roy, Leino, Staff sor megint gyenge volt. (Shad kérdésedre ez is a válasz, meg amúgy is szokása Staffnek szépen eltünni meccsekre aztán 10 meccs múlva megint villant) Adam gyengén játszott, kb magába eldönthette volna a meccset, sok ziccert kihagyott viszont Pommer 1. gólja előtt nagyon okosan passzolta vissza lövőre Vaneknek. Én kipróbálnám Boyest az első sorba. PP-be nagyon bejött a dolog, ez talán az egyetlen pozitívum a mai meccsnek. Myers ma nagyon gyenge volt Gragsal egyetembe, hibát hibára halmoztakt, Regehr viszont egy kibaszott állat.
|
| |
|
|
|
|
------------ WIN OR LOSE, WE LOVE OUR SENS! |
|
|
|
|
|
Srácok, Stafforddal mi történt? 4 meccs 0 pont, legutóbb alig több mint 11 percet játszott csak.
|
| |
|
|
|
|
Jó én csak azért kérdeztem mert azt hittem, hogy csak szerintem volt az, bár a versusos csávók is mondták, hogy az.
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#7128) |
|
|
|
|
|
|
|
ezért is hoztam fel példának pont a tavalyi 7-4-et...
|
| |
|
|
Válasz rotyi hozzászólására (#7128) |
|
|
|
|